Amennyiben a cégjegyzékbe bejegyzett adatokban változás következik be (pl. új igazgató kerül kinevezésre), úgy szükségessé válik az alapszabály módosítása, mely során a közgyűlés határozata alapján a régi adatok helyett az új adatokat foglaljuk bele az alapszabályba és külön formanyomtatványon, elektronikus aláírással ellátott kérelemben kérjük a cégbíróságot, hogy vezesse át az adatokat a cégjegyzékben. Ezt a folyamatot nevezzük cégmódosításnak, a szövetkezet módosításának.

1. Szükséges iratok, adatok

Ahhoz, hogy az iratokat el tudjuk készíteni, kérem küldje meg emailen, vagy faxon a társaság utolsó, jelenleg is hatályos létesítő okiratát (társasági szerződés, alapító okirat, alapszabály). Egyszemélyes (egy tulajdonossal/taggal) rendelkező társaság esetén erre nincsen szükség, amennyiben az alapító okiratuk nem tartalmaz semmilyen speciális kitételt, ugyanis ebben az esetben a cégjegyzékből minden szükséges adatot ki tudunk nyerni.

Kérem küldje meg részünkre továbbá az alábbi adatokat:

  • a szövetkezet változó adatait (pl. új székhely),
  • amennyiben lakcímükben változás állt be a cégjegyzékben szereplő adatokhoz képest, úgy az új lakcímüket.

Kérem, hogy a címeket - amennyiben van - emelettel és ajtószámmal, a személyes adatokat pedig a személyi igazolványban szereplő módon küldjék meg a részünkre.

2. Munkadíj, egyéb költségek

munkadíj: 20.000,- Ft + ÁFA és 35.000,- Ft + Áfa között mozoghat a változások jellegétől függően. Igény esetén Áfa mentes számlát is ki tudunk állítani.

A módosítás során fizetendő egyéb díjak: 
Illeték: 15.000,- Ft
Közzétételi díj: 3.000,- Ft
Ügyfélazonosítási illeték: 1.460,- Ft/cégben szereplő magánszemély

A fenti munkadíj tartalmazza a cégmódosítás során szükséges összes jogi teendőt, azaz:

-     az iratok elkészítését, ellenjegyzését,
-     a cégeljárási illeték és közzétételi díj megrendelését, befizetését,
-     cégjogi, társasági jogi általános tanácsadást,
-     a felek személyazonosságának ellenőrzését,
-     a cégbírósági ügyintézést.

Igény esetén angol, vagy német nyelven is elkészítjük a cégiratokat, melynek további munkadíja +10.000,- Ft + Áfa.

3. Az eljárás menete

  1. Megkapjuk a fenti adatokat.
  2. Előtte, vagy utána időpontot egyeztetünk az iratok aláírására.
  3. Elkészítjük az iratokat.
  4. Iratok aláírása.
  5. Elektronikus úton benyújtjuk az iratokat az illetékes cégbírósághoz.
  6. A cégbíróság 2 munkanap - 3 hét közötti időintervallumban bejegyzi a változásokat.
  7. Megküldjük Önnek e-mailen a bejegyző végzést és a benyújtott iratokat, valamint a cégmódosítás utáni teendők listáját.

Oldalunk cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Adatvédelmi elveink